István atya blogja

Növekszik a feladat…

2017 november 13-a óta három település lelkipásztora lettem, tulajdonképpen nem ért váratlanul, csak az időzítés lepett meg némileg. Nehéz időszak, hiszen egy csomó dolgot át kell gondolni “újratervezés” idején. Sokat vajúdtam azon, vajon hogyan is lehetne a legoptimálisabban beosztani a dolgokat, főleg az energiát. Minden közösséget ért veszteség, nyereség egyaránt. Ez ilyenkor mindig így van. Lassan beáll a rendszer, hiszen ahogy Pál Feritől hallottam: minden élő rendszer egyensúlyra törekszik, még akkor is, ha ez az egyensúly kóros egyensúly. Most annak a művészete van terítéken, hogy hogyan lehet ezekkel a helyzet adta lehetőségekkel élni, a veszteségek között egy elégséges egyensúlyt létrehozni. Ehhez leginkább zsiráfkommunikációra van szükség, melyet szintén Pál Feritől tanultam: a zsiráf a hosszú nyakának köszönhetően a jó körültekintés adottságát hordozza, ugyanakkor az állatvilágban neki van a legnagyobb szíve. Erre a kettőre van szükség ahhoz, hogy valaki új helyzetekben helyt tudjon állni. Találóan világított rá valaki a lényegre a napokban: “Atyám, neked igazából úgy kellene élned, hogy a papi hivatás vonzó legyen a fiatalok számára. Ha csak azt látják, hogy rohangálsz össze-vissza, semmire sincs időd, akkor ez nem igazán vonzó.” Telitalálat! Úgy érzem, hogy boldog pap vagyok, ám most még jobban koncentrálni kell(ene) arra, hogy ez kívülről is lássék. Még akkor is, ha nem is olyan régen ezt a feladat-mennyiséget 3-4 pap látta el. Nagy szükségem van a rám bízottak ima-hátterére!

2017. december

 

Nagymaros…

A település neve az elmúlt több, mint négy évtized alatt eggyé vált az egész ország, sőt a határainkon túl élő magyar katolikus fiatalok találkozójával. Fogalom lett, amely túlélt kommunizmust, szabadosságot, mindent, ami azt sugallja a fiatalságnak: hagyd a csudába az értékeket! Időről-időre részt szoktam venni a tavaszi, vagy az őszi találkozón az éppen aktuális szolgálati helyemen tapasztalt lelkesedés függvényében. Egyedül mégsem megyek… Most összejött egy lelkes csapat, tizennégyen, a 8 évestől kezdődően… Nagy kaland, sok kérdés: meg lesznek-e a szülői hozzájárulás papírjai, hogy fogják érezni magukat? Sorolhatnám az életben sokszor a fejünkre növő gondokat. A lelkesedés, a közösségi élmény utáni vágy, és ennek megtapasztaltatása azonban minden nehézségen átlendített. Remekül éreztük magunkat, sok jót kaptunk: lelki feltöltődést, mosolyokat, körülöttünk sok, hasonló gondolkodású fiatalt, egyházélményt, de még bogártáboros hosszú öleléseket is. Az odaúton többször belekezdtem a speciális nagymarosi Sillye Jenő-írta énekbe: “A Duna mellől ez a dal hozzád száll”… Már nevettek rajtam az útitársak. Beléptünk a plébániakertbe, a főelőadás helyszínére, éppen Jenőék vezették a napindító éneklést, gondolatokat. Az első dal mi más is lehetett volna megérkezésünk után: Ifjúságom egy gyönyörű napján felcsendült egy dal a Duna partján! Ha elolvastad ezt a blogbejegyzést, kérlek, hallgasd meg!

2017. október

Szentségimádás…

Szerettem volna, ha a szentségimádás igazi közösségi élmény lenne. Félve borítottam fel a régi hagyományt. Úgy éreztem, merek 19-re lapot húzni. Az alapgondolatom az volt, hogy egyszerre sokan legyünk. Támogassuk egymást azon a vasárnapon, amikor az Evangélium a felelősségvállalásról szól, valamint arról, hogy Isten komolyan vesz minket.

Úgy érzem, sikerült. Bár ez csak egy vélemény. Remélem, minél többek számára lelki élményt jelentett. Nagy öröm volt látni külön a férfiakat, gyermekeket, hölgyeket. A sok készület meghozta gyümölcsét…

2017. szeptember

Gitáros találkozó…

Nagy belső várakozással érkezett el szeptember második szombatja. Több, mint százan érkeztek szerte az egyházmegyéből, de még Csepelről is. Sok ismerős arc, lelkes keresztények. Próbálnak utakat keresni, megújulni Lélekben. Nagy élmény volt a csapatokat hallgatni, szívdobogtató volt a mi 25 tagú Vox Animae – ford.: a lélek hangja – részvétele ezen a 13 éve jól működő találkozón. Hálával gondolok a lelkes segítőkre, akik elláttak bennünket. Örültem a szakmai résznek is, hogy le tudtunk ülni liturgiáról, szolgálatról, közösségépítésről beszélni. Kornél atyában egy fantasztikus papi egyéniséget ismertem meg: telve Lélekkel, lelkesedéssel, örömmel. Meghívtam előadást tartani az Eucharisztikus Kongresszusról. Remélem, eljön. Az esti záró szentmise minden várakozásomat felülmúlta. Jó volt erőt meríteni belőle. Szerintem aki akart, tudott…

2017. szeptember

Áttervezett lelkigyakorlat…

Jelentkeztem egy személyesen kísért lelkigyakorlatra. Háromnapos elcsendesedés – gondoltam, biztosan jót fog tenni egy mozgalmasan telt nyár után, és egy szintén eseménydús szeptember előtt… A helyzet úgy alakult, hogy nem érkezett meg időben a lelkigyakorlatos ház belépési kódja, valamint a szobaszámom.  Így nem tudtam semennyire sem felkészülni arra, hogy átadjam a lelkem egy rövid vitaminkúrára. Másként telt tehát a naptárból kivágott idő.

Hétfőn csatlakoztam a Jerikó zarándokokhoz. Mária, a vezető idén is nagy hatással volt rám. Elszántság, karizmatikus adottságok felhasználása, az Egyházban való szolgálat komolyan vétele… Előző este a szentmise után sokat beszélgettünk. Másnap ő Hegykőről indult Sopronba, mi – kilencen – vele párhuzamosan Hegykőre. Végül is Fertőhomokig mentünk. Edzés nélkül is jól bírtam a 10,5 km-es távot. Megálltunk a templomoknál: Széplak, Hegykő, Homok. Közben is imádkoztunk, na meg beszélgettünk. Nagyon jó volt. Este hárman bementünk a soproni Szent György templomba a zarándokmisére. Ott derült ki, hogy négyen misézünk. Utána imaóra, találkozás régi ismerősökkel. Feltöltődve értünk haza.

Másnap egy régi pap-barátomat látogattam meg. Egész délután beszélgettünk. Hol komolyabb, hol lazább témákról. Rájöttem hazafelé, hogy ez is mennyire fontos. Rohanunk a hét minden napján, “intézzük az ügyeinket”, és nem marad idő az emberi kapcsolatokra. A sok éves kihagyás után jó volt együtt lenni.

Szerdán egy barátom édesapját temettük. El tudtam menni, hiszen ugrott a lelkigyakorlat. 53 évesen hagyta itt a földi világot. Robi atya a reggeli gyászmisén, Gábor atya pedig a temetésen nagyon jól beszéltek. Éreztem a szavaikból, hogy igazi segítséget nyújtottak a gyászban. Kicsit elkapott az irigység – milyen összeszedetten, mai szemmel lényeglátóan prédikálnak… A család örült az öt lelkipásztor jelenlétének. Adjon az Úr örök nyugodalmat Pistinek, a családot pedig ölelje át vigasztaló szeretetével!

Hazaérve várom, hogy jöjjön a gitáros csapat egy kis együttlétre. Komoly lelkesedéssel készülnek a tanévnyitó szentmisére, meg a gitáros találkozón való szereplésre. A szerdai próbán csodaszép pillanatokat éltem meg. A hús, melyet Gábor atya lőtt, már két napja elkezdett kiolvadni, jöhet a többi hozzávaló…

Utóvégre úgy értékelem, hogy az ebben a formában eltöltött idő is feltöltött, és ez a pár nap nem a rám bízottak kárára, hanem éppen javukra válik. Még annak ellenére is így érzem, hogy sokszor megjegyzik: alig vagyok itthon. Most sem “csak” csavarogtam…

2017. augusztus

Végre elmúlt, ennek is vége…

Sikerült tető alá hozniuk a szakembereknek a templomot. Remélem, ha felmegyünk a padlásra, már kell a zseblámpa… Ijesztő, megterhelő volt, néha aggasztónak látszott a helyzet a vihar után, de Istennek hála, “megúsztuk” víz nélkül. Hála az elődöknek, volt a padláson tartalékban cserép. Lassan itt az ideje, hogy eltűnődjünk azon, vajon meddig bírja az egyre “tarkább” tető…

2017. augusztus

Szabadság…

Legjobb barátommal, Gábor atyával, valamint egy orgonaművész barátunkkal, Attilával kezdtem az elsősorban szellemi pihenést. Láttunk magas hegyeket, patinás óvárosokat, a természet gyönyörűségét, főkolompos bocikat. Imádkoztunk szép és szent helyeken, emelkedett a lelkünk az énekes zsolozsmán. Hálát adok az Istennek, hogy ilyen barátokkal áldott meg.

Pihenésem második fele pedig egy baráti házaspárral telt, az Örök Városban töltöttünk el néhány napot. Mióta pap vagyok, egy kivételével minden évben jártam “az anyaszentegyház szívében”. Magyar kedvesnővérek vendégszeretetét élvezni, Szent Péter sírja mellett a magyar kápolnában misézni, a zarándokbazilikákat végigjárni mindig feltölt. Láthattam sok újdonságot is, a megszokott dolgok mellett. Kicsit olyan ez, mint a vallás: mindig valami újat tudunk felfedezni benne. Ez az újult erő hiányzott már nagyon…

2017. július

Zarándoklat Fatimába…

Folytatódott a közösségépítés. Fáradt voltam a tábor után, mégis felrázott a zarándoklás öröme. Kicsit aggódtam, hogy ilyen sok helyről – ahol megfordultam papi életem során – összeálló csoport hogyan fog közösséget alkotni. Sikerült. Az Úr Jézus, és a Szűzanya megoldja ezeket (is). A régi arcok, barátságok, kibontakozó gondolatok, emlékek mellett az új, a jelen közösség is nagyon fontos volt számomra. Fontos a kölcsönös bizalom. Nekem nagyon fontos, hogy teljesüljön a program egy ilyen úton, nem csak azért, hogy elégedettek legyenek a zarándokok, hanem hogy magammal is el tudjak számolni. Ez régi problémám. Talán majd egyszer megszabadulok ezektől a stresszektől. A szeretet gyógyító erejét sikerült megtapasztalni. Deo gratias!

2017. július

Bogártábor…

Lajos püspök úr távozása után kb. fél órával megérkeztek a Szentjánosbogár tábor vezetői. Jöttek a főbogarak is, kicsit később. Elindult a tábor… Kavarogtak a régi élmények, korábbi táborok pillanatai. Kicsit elkapott az önzés: de jó lesz! De úgy gondoltam, talán másnak is… Így mégsem tűnt utólag önzésnek. Gyuri atyában szó szerint egy paptestvért ismertem meg. Jó volt tőle tanulni. Huszonnyolcan lettünk a plébánián… A nagy nyüzsgés tolta bennünk a lelkesedést.

Megérkeztek a gyerekek… végre! Elkezdődött a bogártáborok nagy titka, varázsa: a közösségépítés. Ez az egyház kicsiben. Így maradunk meg. Az idei sláger-dal: “Az egész föld felett Te vagy Úr s Király” – igazi jelenkori üzenet. https://www.youtube.com/watch?v=l1oB5m1rg6E

Igyekeztem minél jobban, minél többet velük lenni – nem mindig sikerült. Hiszem, hogy ezek a közösségek képesek arra, hogy gyógyítsák az életünk sebeit, irányt mutassanak a jövő egyháza felé.

Nem számoltam, de biztos, hogy több, mint hatvan ölelést kaptam azon a héten. Komolyakat beszélgettünk. Nyitott, normális, sőt, nagyon normális keresztény fiatalokat ismertem meg, többen korábbi táborokból ismerősek voltak.

Hálás vagyok a sok segítőnek, akik mellénk álltak. Remélem, megtérült a szeretet különböző megnyilvánulásain keresztül a belénk fektetett energia.

Közösséggé váltunk a tábor végére. Nagy öröm nekem, hogy többen szeretnének jövőre elmenni “ottalvós” bogártáborba, megtapasztalni, milyen az, amikor engem fogadnak be. “Aki titeket befogad, engem fogad be” – mondja Jézus.

2017. július

Szoboravatás…

Mozgalmas időszakunk volt. Június huszadikán megérkeztek a szent királyaink portréját tartó oszlopok, egy igazán profi csapat összeillesztette a köveket, majd rákerültek a bronz alkotások, Domonkos Béla Szent Istvánt ábrázoló, és Lipovics János Szent László szobra. Előbb csak oldalra kerültek ki a csomagtartóból, majd végső helyükre. Gere László cizellőr mester segítségével lettek rögzítve, az ő munkája volt mindkét  szobor patinázása is.

Szép volt az ünnep, amikor lelepleztük. A nagy hőség elől árnyékot kerestünk. Örültem Pápai püspök úr, a papság és a sok hívő jelenlétének. Igazi emberi nagyságról tanúskodik az adományozó, akinek nem derült ki a személye. Eszembe jut a szentírási mondat: “Amikor imádkozol, menj be a szobádba (…) Atyád a rejtekben is lát.”

2017. június

 

A bogártáborról…

A két évvel ezelőtti zsirai bogártábor elején több főbogár is megfogalmazta az esti megbeszélések egyikén, hogy előjött benne a “bogárérzés”. Akkori tábori papunk pedig kissé felcukkoltan tette fel a kérdést: “magyarázza már meg valaki: mi az a »bogárérzés«?” Nem tudták megválaszolni. Ahogy közeledik a tábor, bennem is előjött. Örülök a 36 helybéli jelentkezőnek, a 29 szállásadó családnak, akik eddig 83 gyermeket fogadnak be. 90 lenne a célunk… Biztatom a helybéli olvasókat, hogy megnyitva portájukat legyenek részesei a már emlegetett “bogárérzésnek”. Zajlik a szervezés, izzik a téma itthon is, a budapesti irodában is. Jó együtt dolgozni.

2017. május

 

Nagyheti és húsvéti élményekről…

Jól indult a húsvéti szent háromnap számomra. Valóra vált egy régi álmom: a győri Székesegyházban a papság nagy része végre eljött az olajszentelési szentmisére, a papság egységét együtt tudtuk megélni. Este, amikor az Utolsó Vacsora emlékére gyűltünk össze, a kezdeti izgalom mellé – vajon mindenki tudja-e a feladatát, mit szólnak a lábmosáshoz, mennyien maradnak a virrasztásra – nagy hála társult, a ministránsok és a munkatársak ügyesek, a kiválasztott tizenkettő tagjai odaadóak voltak, majd’ százan maradtak virrasztani. Jézus búcsúbeszédét olvasni mindig mélyen érint.

Nagypéntek délutánját sikerült visszafogott csendességben ünnepelnünk, emlékezvén Urunk kereszthalálára. Az esti Városi Fáklyás Keresztút pedig óriási tömegeket vonzott, a közel 8 km-es utat a legtöbben végigjárták, örültem a becsatlakozó, és az állomásoknál megjelent imádkozóknak is. Próbáltuk többekkel megsaccolni, vajon mennyien lehettünk? Megint előjött a régi, berögzült magyar mentalitás: számokban gondolkodunk… Ezen az estén  – mondjuk – mindennel, még a statisztikával is “elégedettek” lehettünk. Hála és köszönet a szervezésben segítőknek, és az önzetlen felajánlóknak.

Idén bevállaltam, hogy nagyszombaton vezetek egy imaórát a Szentsír őrzésekor. Hálás vagyok ezért Istennek, mert próbáltam rá felkészülni, nagyjából sikerült is, és számomra is hozott új gondolatokat egy-egy felolvasott elmélkedés, közelebb került hozzám a nagyszombat csendje.

Húsvét Vigíliája is nagy lelki élmény volt. Sikerült megoldani, hogy minden olvasmányt más olvassa, köszönet érte. Dinamikus, színes volt a liturgia, mely önmagában is jól és logikusan felépített. Ehhez hozzájárult a ministránsok és munkatársaim odaadó, precíz munkája. A napnyugta utáni liturgia kapcsán is elindult a centizés: többen kérdezték, vajon meddig fog tartani? Azt hiszem, aki figyelmesen részt vett elejétől a végéig, azok számára repült az idő. Szokták mondani, hogy olyan gyorsan öregszünk… Ezen az estén ezt észre sem vettük.

Húsvétvasárnap és húsvéthétfő megint nagy élmény volt. Lehet, hogy kicsit vadul prédikáltam… A kápolnánál mindkét nap fújt a szél, valahogy most nem rettegtem annyira… A húsvéthétfői zenekaros szentmise felemelő volt. Gyerekkorom óta ilyen környezetben mozgok. Hangszerek, kottaállványok, kórus-mappák, mikor mi jött. Tarcsay Iván karnagy úr a legutóbbi találkozásunkkor jelezte, hogy amatőr együttesről van szó – mondván ne legyen csalódás, ha valami nem úgy szólal meg. Ez a csapat – lehet, hogy sokan amatőrök – egy rendkívül jól összeszokott, egymásra figyelő együttes, szívvel-lélekkel muzsikálnak. Örültem, hogy az üstdob egészen az oltár mellé került… Öt évig doboltam… Este előszedtem édesapám üstdobverőit, amit pár éve nekem adott, átmentem a templomba, és kb. 20 percet játszottam. Engedély nélkül. Két hangon. Néha áthangoltam. Eszembe jutott egy édesapámat dicsérő mondás, melyet egyik barátja fogalmazott meg, akikkel együtt ültek a Győri Filharmonikus Zenekarban: “Azóta hiszem el, hogy a timpani (üstdob) egy hangszer, amióta hallottalak téged timpanizni.”

Húsvétot nyolc napon keresztül ünnepeljük, így még nem késtem el:

Áldott Húsvétot!

 

A nyári Szentjánosbogár táborról…

Ma voltak itt a budapesti irodából a szervezők, akikkel bejártuk a táborral kapcsolatos legfőbb helyeket, megismerkedtek egymással a kulcsemberek. Nagyon örültek a lelkesedésünknek, annak, hogy sok befogadó család nyitja majd meg nemcsak kapuját, hanem a szívét is néhány keresztény fiatal előtt. Örülünk mi, helybéli segítők is, hogy ha néha aprócska szolgálattal is, de egy csapatban dolgozva fáradozhatunk azon, hogy közösséget építsünk. A bogártáboroknak ez a lényege. Közösség egymással, Istennel, az egymásra figyelés kalandjával, a szeretet különböző csatornáinak megnyílásával. A tábori jelentkezések májusban indulnak. Már nagyon várom!

2017. április

A webfejlesztés rejtelmeiről…

Elkészült a honlapunk, egyelőre hiányosan, csak a legalapvetőbb funkciókkal.

Újra eszembe jutottak a lassan klasszikussá váló, Ervin barátomnak sokszor hangoztatott álláspontom:

“A számítástechnika és az internet elvileg arra lenne jó, hogy megkönnyítse az ember munkáját, segítsen az információk elérésében, hozzájáruljon  a kapcsolataink élőbbé tételéhez, szolgálja kikapcsolódásunkat, pihenésünket. Ehhez képest ott tartunk, hogy mi alkalmazkodunk a gép sémáihoz, kereteihez, bezárjuk magunkat egy virtuális világba, nem ki-, hanem bekapcsolódunk tőle, mely egyáltalán nem a pihenést szolgálja. Ráadásul gyakran érezzük úgy, hogy «a gépben lakozó szellem» szórakozik velünk.”

Legyen áldás e blog olvasóján, hogy ésszel fogyassza virtuális termékünket!

2017. április